About this ebook
Ratings and reviews
- Flag inappropriate
- Show review history
About the author
A részvényekkel az 1990-es évek közepén kerültem először kapcsolatba egy munkavállalói részvényprogram kapcsán. Az első munkahelyemen, a Magyar Telekomnál (akkor még Matávnak hívták) dolgoztam, ahol elindult egy dolgozói részvényvásárlási program, részvényeket lehetett venni részletre, rendkívül jó feltételekkel. Az emberek nem nagyon akartak vásárolni, hiába győzködték őket a vezetők folyamatosan, alig fogytak a papírok. Én is csak néhányat vettem, ha jól emlékszem, azért, mert volt ugyan pénzem, de éppen vásárolni akartam valami elektronikai eszközt, az sokkal jobb befektetésnek tűnt, mint valami megfoghatatlan papír, ami majd csak pár év múlva, ha kifizettem a részleteket, lesz az enyém. És ki tudja, mennyit fog érni akkor.
Azóta is azzal kínzom magam, ha éppen mazochista hangulatba kerülök, hogy kiszámolom, mennyi pénzt kereshettem volna, ha a szórakoztatóelektronika helyett a részvényeket választom. A legóvatosabb becslésem szerint is egy budapesti nagypolgári lakást buktam el. Ha kicsit merészebben számolok, és jobban akarom kínozni magam, akkor a versailles-i kastélyt.
Amikor ezeket a dolgozói részvényeket elkezdték felvásárolni az ügyes spekulánsok – volt olyan, aki hetente egyszer Pécsről repült magánrepülővel Pestre csak azért, hogy Matáv-részvényeket vásároljon, mert lehetett kereskedni velük a tőzsdén kívül –, és hétről hétre láttam, hogyan megy fel az árfolyamuk, akkor értettem meg, micsoda pénz van a tőzsdében. Ha az elején buta is voltam, mert nem vettem több dolgozói részvényt, gondoltam, a nagy üzletből azért sem fogok kimaradni. Én is tőzsdézni fogok, döntöttem el.
Volt egy kollégám, aki akkor már aktívan adta és vette a részvényeket, ő magyarázta el, mi kell ahhoz, hogy kereskedni tudjak. Mi az az értékpapírszámla, és hogyan lehet megbízásokat megadni: nem kell feltétlenül bemenni személyesen a brókercéghez, egy kis azonosítás után akár telefonon keresztül is lehet eladni és vásárolni. Hát igen, akkoriban nemhogy mobilalkalmazás, de még okostelefon sem volt.
Bonyolultnak tűnt az egész, ezért egyszerűbb volt megkérni őt, hogy kezelje a pénzemet. Neki már volt számlája és tapasztalata, és amikor a tőzsdéről beszélgettünk, mindig tudta, mit és miért érdemes vásárolni. Ha ugyanazt csinálja majd az én pénzemmel is, mint a sajátjával, akkor szépen fogok keresni én is.
Nagyon rendesen és transzparensen, hónapról hónapra beszámolt a portfóliónk állásáról, milyen részvényeket vett, és azoknak most mennyi az értéke. A probléma csupán az volt, hogy minden hónapban egyre kevesebbet ért a neki átadott pénzem, mert szinte csak olyan papírokat vett, amiknek esett az árfolyama. Másfél év – és a pénzem negyedének az elvesztése – után zártuk le a kapcsolatunkat. A tőzsde ilyen, mondta, amikor a brókercégtől kilépve a kezembe nyomta a borítékot a maradék pénzemmel, nagyokat lehet nyerni, de időnként veszíteni is.
Bízzuk ezt a profikra, gondoltam utána, és befektetési jegyekbe meg unit-linked életbiztosításba tettem a maradékot. Aki ebből él, az biztosan nem hibázik.
Eltartott egy ideig, míg rájöttem, hogy azért ők a profik, és azért nem hibáznak, mert ők akkor is nyernek, ha én veszítek. A jutalékok és díjak miatt szolid, de biztos hasznot tesznek zsebre, amit én a profitból, vagy ha az nincsen, mert éppen rosszul ment az alapnak, a tőkémből fizetek meg. Az összes kockázatot mi, befektetők viseljük.
Mindezektől függetlenül a befektetésektől nem ment el a kedvem, talán azért, mert otthon mindig is azt láttam, hogy az a jó, ha kevesebbet költünk annál, mint amennyit keresünk, és a megtakarításokat félretesszük. De azt, amit a nagypapám csinált, aki még 80 évesen is dolgozott, és az ebédlőasztal titkos fiókjában gyűjtötte a pénzt, nem tartottam jó ötletnek. Ezért aztán 2009 körül értékpapírszámlát nyitottam, és tőzsdézni kezdtem.
Először magyar részvényeket vettem, és csakis hosszú távra. Amikor eszembe jutott, hogy mi lehet velük, akkor ránéztem az árfolyamokra, és amelyik jelentős pluszban volt, azt eladtam. Nem néztem sem a jelentéseket, sem a grafikonokat, csak a hasznot. Ha legalább 30% nyereség volt egy vásárláson, akkor azt a részvényt azonnal eladtam, és utána megpróbáltam valami mást venni a helyére. Lehetőleg még ugyanaznap, mert a pénznek az a jó, ha folyamatosan dolgozik.
Néhány nagyobb nyereség után ráéreztem a kereskedés ízére. Excel-táblázatot kezdtem vezetni a pozícióimról, egyre gyakrabban néztem rá az árfolyamokra, próbáltam értelmezni a grafikonokat, elolvastam a híreket és a negyedéves jelentéseket, bújtam a fórumokat. És adtam és vettem, egyre többet, és egyre gyakrabban.
Egy idő után felbátorodtam, és európai társaságokkal is kereskedni kezdtem, majd jöttek a kockázatosabb termékek, a certifikátok és az index CFD-k, nem volt megállás. Egy-két számlát le is nulláztam, szerencsére csak olyan viszonylag kis értékűeket, amiken a napi indexkereskedéseket űztem. A kockázatkezelést mindenkinek a saját bőrén kell megtanulnia.
Blogot indítottam (http://kaszaelliott-tal.
Volt egy olyan időszaka is az életemnek, amikor főállású daytraderként próbáltam megélni. Egy évet adtam magamnak, hogy kiderüljön, alkalmas vagyok-e arra, hogy napi kereskedő legyek. Nem sikerült, mert ugyan kerestem pénzt, de nem annyit, amiből fenntarthattam volna a családunkat. De daytraderként élni, amióta csak aktívan tőzsdézni kezdtem, olyan álmom volt, amit, ha nem próbálok megvalósítani, akkor örök kétely és keserűség maradt volna bennem. Megpróbáltam, nem sikerült, de nagyon sokat tanultam magamról és a tőzsdéről is akkoriban. És hát mi lehet jobb annál, mint amikor egy álmunkat megvalósítjuk? Még ha nem is sikerül, már csak a próba hatalmas élmény.
Végül aztán megtaláltam azt a stílust, ami a legjobban illik hozzám. Az értékalapú befektetést, és azon belül is az osztalékrészvényeket. 2016 óta van osztalékportfólióm, évről évre ide teszem a megtakarításaimat. Mellette kisebb tőkével, de aktívan kereskedek is, részvényekkel és indexekkel is, mert karban kell tartani a technikai elemzőtudást a jó célpontok megtalálásához.
A hiperaktív kereskedői korszakom egyik legnagyobb nyeresége az volt, hogy megismertem Elliott hullámelméletét. Kereskedni nem lehet pusztán Elliott rendszere alapján, mert nem ad egyértelmű jeleket a be- és kilépésekhez, meg kell támogatni valami mással is, indikátorokkal, gyertyamintákkal, mozgóátlagokkal, kinek mi tetszik. A trendek meghatározására viszont nagyon jó, és a trendfordulók lehetséges szintjeit is megmutatja.
Miközben a daytrade-től a befektetés felé mozdultam, Elliott hullámelmélete végig velem maradt. Ugyanúgy néztem az árfolyamgyertyákat, mint előtte, csak nagyobb időtávon. Nem perces és negyedórás grafikonokon, hanem hetes és havi chartokon. Hamar rádöbbentem, hogy ez egy nem túl népszerű módszer az értékalapú befektetők között, legtöbbjük ugyanis elutasítja a technikai elemzéseket.
Az én befektetési rendszeremben semmi rendkívüli nincsen, ugyanúgy próbálom megtalálni az alulértékelt, de értékes cégeket, mint minden értékalapú befektető. A különbség annyi, hogy a vásárlási árfolyamot én nem az alulértékeltség szintje alapján határozom meg, hanem Elliott hullámelmélete segítségével.
Időnként meg szoktam nézni, hogy az ismertebb értékalapú befektetők milyen árfolyamon szálltak be azokba a cégekbe, amiket én is tartok. Általában valamivel drágábban, mint én. Miért? Mert ők akkor vesznek, amikor egy cég szerintük megfelelően alulértékelt. Én meg akkor, amikor az árfolyam elérte a befektetői hangulat által meghatározott árfolyam alsó szintjét. A hangulatok márpedig irreálisak, a félelem és a kapzsiság mindig túllendül az észszerűség határán. Éppen ezért nemcsak a fundamentális elemzéseket érdemes használni a vásárlásokhoz, hanem az értékalapú szemmel talán kissé értelmetlennek tűnő technikai analíziseket is.
Néha persze lemaradok jó cégekről, mert rosszul mérem fel, mennyire lesz irreális a befektetők félelme, és mennyire esik le a vágyott cég árfolyama. De annyi osztalékfizető cég van, ha egyet elszalasztok, majd lesz másik.
Nem mondom, hogy rátaláltam a Bölcsek Kövére, az, legalábbis a tőzsdét tekintve, biztosan nem létezik. Vagy ha létezne is, a tőzsde természetéből adódóan hamar elvesztené a Bölcsek Köve jellegét. Ha ugyanis az árfolyamok biztosak és kiszámíthatók lennének, az a tőzsde megszűnését jelentené. Ki adna el akkor, ha biztosan tudná, hogy felmegy az árfolyam, és ki venne az esések előtt? Nem, a technikai elemzések, így Elliott rendszere sem nyújt semmiféle bizonyosságot, csupán trendeket és valószínűséget jeleznek. De miért ne használjuk ki ezeket, és tegyük a fundamentális elemzések mellé? Én megtettem, és nem jártam rosszul.
