A lótusz szirmai

Publio Kiadó Kft.
5.0
4 reviews
Ebook
232
Pages

About this ebook

 Ebben a kötetben olyan írásokkal kedveskedem nektek, melyekben válaszokat kerestem a legtöbbünkben felmerülő kérdésekre, hiszen bármerre mentem, s főleg, mióta írok, mindig erről kérdeztek én pedig feleltem rá azon a szinten, amely addig eljutott hozzám.   A felismerések kibontakozását egy lótuszvirág szirmainak fesléséhez hasonlítottam, mert úgy tárultak elém, ahogyan egy virág, lépésről lépésre, pillanatról pillanatra bontja ki a szirmait, a nyugati kultúrában ugyanezt szimbolizálja a rózsa szirmai… Akkor miért éppen lótuszvirág? Ösztönösen… amint komolyabb kutatásba kezdtem, érdeklődésem egyenesen az ősi keleti tanok felé fordult. Az is csupán manapság tudatosult bennem, hogy a fiaimat pici korban, ha valami extra széppel szerettem volna kedveskedni nekik, lótuszvirágocskának becéztem, s ha ez még nem lenne elég, a lótusz annyira természetes számomra, hogy néha még az illatát is érzem, pedig „igaziból”, fizikai valójában ebben az életemben sohasem láttam, nem éreztem ezt a virágot. A lótuszvirág a keleti tanok, legfőképpen a buddhizmus szerint a tudat ébredését jelenti, ezen kívül a hetedik csakrát (Sahasrara) is szimbolizálja. Ez a fejtetőn található energiaközpont serkenthető a jóga és a meditáció egyes formái által. Amikor a hetedik csakra felébred, egy tiszta, békés, boldog tudatállapotba kerülünk, mivel akkor összekapcsolódik a többi csakrával és Istennel való egyesülés benyomását kelti. Ezt a folyamatot a tudat spirituális utazásának tartják, mint ahogy az emberek lelke is több inkarnáción megy keresztül az Istennel való egyesülés felé, a kundalini energia hasonlóan hét csakrán megy keresztül, hogy elérje a Sahasrarát, amikor is a tudat beolvad az egységbe. Ezért a lótuszvirág a hetedik csakra szimbóluma. Számos tan szerint a hetedik csakra a 49. életév elérésekor érheti el ébredése csúcspontját, ami persze az egyéntől is függ, mennyire hajlandó elfogadni spirituális létét, vagy hol tart éppen a szellemi fejlődésben. A lehetőséget mindenki megkapja, csak élnie kell vele, engedd, hogy megtörténjen.

Ratings and reviews

5.0
4 reviews

Rate this ebook

Tell us what you think.

Reading information

Smartphones and tablets
Install the Google Play Books app for Android and iPad/iPhone. It syncs automatically with your account and allows you to read online or offline wherever you are.
Laptops and computers
You can listen to audiobooks purchased on Google Play using your computer's web browser.
eReaders and other devices
To read on e-ink devices like Kobo eReaders, you'll need to download a file and transfer it to your device. Follow the detailed Help Center instructions to transfer the files to supported eReaders.